A szimbólum fogalma a célfotóban
Először akkor tegyünk rendet. Nem logó, nem márka, nem védjegy, mert ha ezeket szeretném magyarázni, korábban kell felkelnem, korábbról kezdenem. Honnan korábban? A gondolkodásnál, a rágondolás műveletének elemzésénél, a vizuális identitásnál. A gestaltnál, az etológiánál, vagyis valami végtelenül lecsontozott vázat kell először létrehozni, hogy aztán bárki bármit ráakasztgat, ne kelljen többé feltétlen hinni a szemünknek, a reklámnak: hiszen ő is csak egy, a szokásosnál vonzóbb vizuális identitás, ő is csak jó szimbólumokat használ jókor jó helyen. Én is ezt tenném, ha tehetném, és ezt teszem, és annyira, amennyire épp lehetséges. Egy reklámzabálónak mindez cinikus okoskodás lehet, de a reklámzabáló ellentéte, a tudatos vásárló, a moralizáló sem találja könnyen a szálat, kit kell okolni, mikor és és miért? Egyébként megsúgom, tudatossággal nem sokra juthatni: a legjobb dolgok nem tudatosak, semmi közük hozzá. A cirógatás, a tejkaramella íze elég messze állnak attól, hogy egzakt mérőszámokat és morális micsodákat aggassunk rájuk 🙂
Szimbólum: ez a gyermekkori emlékeket is jelenti, és ezzel egy intim szférába enged bepillantani. Szimbólum: ez egy mitológiai történet Bellerophontésszel. Szimbólum: ez a történelem kezdeteihez visz, ahol a Trundholmi napkocsi szobra azt a poént engedi meg magának, hogy kereket ad a lova alá, miközben felruházza a feladattal, hogy cipelje a Földet, vagy a Kozmoszt, vagy csak egyszerűen a dolgokat – húzza maga után, miközben már maga sem a maga lábain halad, sőt, az ő technológiája és az általa vitt technológia azonosak. Nem egyszerű. Ez a bigyó, ez az önreflexív mobilszobor ebből a szempontból (szimbólumként) jóval többet tud egy guruló zárt szekrénynél, amit a 19. sz. vége óta autónak hívunk. Kétféle verseny van: a sebességi versenyben nyilván a sportkocsi (ha tetszik: korunk járműve) nyer, de a szimbólumok versenyében, amint látni, a napkocsit hozza ki a célfotó.