Nyelvfilozófus vásárló

„Feltételezem, hogy tisztában van a szavak jelentésével.” (Levis Carroll: Alice csodaországban)

A nyelvfilozófia bárhol illetékes lehet. Képzeljük el, hogy Wittgenstein vásárol egy csokit, vagy képzeljük el, hogy álmában megváltozik a csoki csomagolása, olyan lesz, amilyennek az ő világában lennie kéne. Ha abban a csodavilágban, ahol végre őszintén lehet figyelmeztetni egyeseket arra, hogy hát reméljük, tisztában vannak a szavak jelentésével (tehát NEM, hogy reméljük, értik a szavakat, vagy tudják, hogy mire használják őket, nem!), szóval, ha ebben a világban megjelenne egy tábla Milka csoki, az is alighanem így nézne ki; a médiaművészet betörése a jogi-fogyasztói-dizájner terepre. Barbár hordák Róma kapuinál, csokihamisítás, visszaélés mások csokijával… a tudatos vásárló ijesztő tudatalattija, amikor végre kiderül, nem csak a márkák végesek, halandók és korlátoltak, de a tudatosság is az, mi az hogy! Minden szó mögött csak újabb szavak állnak, semmi más. Gyűjts össze és tolj a látóterembe minél több kedves szót, és a szégyentelieket meg rejtsd el, és akkor talán megveszem

a csokidat.

Valami véletlen értesüléssel kezdődik. A termék neve a boltban feltűnik, ez egy hallgatólagos biankó szerződés, amit a megvásárlással fogadok el – ezzel mind én, a fogyasztó, mind a gyártó elismerjük szándékainkat, a többit meg rábízzuk az úgynevezett tudományra, analizáljon és nevezzen meg minden analizálhatót és megnevezhetőt. Haladjon, ameddig tud! És ahol majd megáll a tudomány, az még korántsem a végcélja lesz, ám mi mégis büszkeséggel leplezzük csalódottságunkat, érezve azt, hogy most nekünk nagyon jó, mert élen járunk – és elfogyasztjuk a terméket.