gyilkos mosoly

Kabir Bedi, azaz Sandokan az a bollywoodi hős, aki a 80-as évek elején megdobogtatta a magyar kisfiúk szívét is. A férfias küzdeni tudás ellen-clint-eastwoodja. Szőrös, zömök, kifestett, macskásan férfias. Az ő egyik leghíresebb tigrisvadász jelenete, amikor egymással szemben ugranak, és a béna tigris persze nem kapja el, viszont ő ezalatt felvágja a hasát. Olyan szép volt, hogy magában a filmben is kétszer mutatták. Hogy a behelyettesítés honnét van? Az égető, gyilkoló mosoly valami toposz lehet nálam, még senki másnál nem láttam, az égetés ugyanaz, csak a kellék változik, vagy nem égés, hanem vágás. Ugyanez nőiesben máshol-máshogy: Rámnézett és elmosolyodott: Tudtam, hogy ő az. Ő választott. Tiszta, égszínkék szeme volt, nézése pedig, mint egy újszülötté. És csak a perzselést éreztem, ahogy a nézése átéget, míg mégis mindvégig megmarad gyönyörűnek, ugyanolyannak, de már összefókuszáló szépségét gyűjtve-gyújtva mind szűkebb és szűkebb fókuszba, tekintetével átfúr rajtam abba a másik világba. De mégis úgy teszi mindezt, hogy mindvégig megtartja újszülöttsége báját és azt a leplezhetetlen női kellemet, ami rámfagyasztja a gyönyör legkomolyabb érzését, mialatt menthetetlenül és teljesen átéget az égszínkékség. Megérkezik, és nem fáj. Mosolya pedig nem oldoz fel többé dermedtségemből: mire átlukad a fejem túlfelén, halott vagyok. 

Ja, és a háttérminta: mindenképp tisztelegni akartam William Morris és az Arts and Craft mozgalom előtt.