Művész vagy mérnök?
Ki a tervező: művész vagy mérnök? A művész – általában véve – egy paradigmák közt navigálni képes lény, akinek az a célja, hogy sajátos nézőpontokat mutasson meg, ahonnét újraértékelhetünk valamit. Aki alkot, annak ez a navigálás a lényeg. Aki alkalmaz, az elfogadja az adottságokat, a paradigmák határait – és bár azon belül is alkothat, tervezhet, nem navigál, nem szükséges neki. Nem fejleszti, csak használja a művészet nyelvezetét. Mit jelent: logótervezés? A tervező kap egy pár szóval leírható benyomást; és ha élete során többször is ugyanazt a pár szót kapja, elsőre nagyjából mindig ugyanarra fog gondolni. Rá is kell találnia a klisékre, máskor meg elszakadni tőlük. Talán emiatt egy nehezen megragadható érzés, állapot kíséri a tervezési folyamatot, mely a tervezés kétféle szempontja, kiindulása, attitűdje körül alakul ki (a tervezőben), amikor úgy érzi:
– egyrészt, kell lennie minden vizuális téma (toposz) és minden cél számára egy ideális logónak/logócsoportnak, ami akár szerepelhetne is egy elképzelt logó-kátéban, logó-nagykönyvben, ahol az optimális optikai eloszlások szerint „örökre megtervezve, egyszerű-nagyszerűségükben örökre gazdagon” sorjázn(án)ak témánként a vizuális jelek
– másrészt, a logótervezés művészeti vagy inkább kulturális cselekvés, melyet a kultúrtörténet specialistájaként, kényszeredett folytatójaként művel.
A tervező hozzáállása kettős: egyrészt egy szimbólum-szakértő kutató, másrészt egy kortárs kultúrtörténész, ezért tervezési szempontjait mindkettő meghatározza. E hozzáállások váltogathatók. Ha mindig időben kapcsol át, ha jól érzi a következő lépést, jó tervező, ha nem, nem. (átkapcsolásról bővebben ebben a preziben) Az eredmény pedig tekinthető egyszeri kultúrtörténeti válasznak is, ami időben értelmezendő, tudván, hogy a divatok, eszmeáramlatok szerint változik szépségéről alkotott véleményünk. De a tervezés többnyire nem pusztán gesztus, hanem folyamat, ahol állandóan új megítélések szerint alkalmazzák, amit egyszer megterveztek. Vagyis azt, amit voltaképp befejeztek, újra és újra folytatnak és újra befejeznek, itt-ott megbontva a korlátokat, szabályokat; a logó/arculat ennek eredményeképpen folyamatosan újul, épül:
A nagy márkák olyanok, mint az amőba vagy a gyurma: alakíthatók, tekerhetők, mindenfelé mozgathatók, mégis mindig felismerhetők: bármikor képesek elszakadni az eredeti terméktől/szolgáltatástól.
Azt is mondhatjuk, a változó vállalati struktúra leképeződik, vizualizálódik:
Egy olyan világban, ahol minden állandóan mozog, változik, ahol szinte semmi sem áttekinthető, a márka a cég szimbólumává nemesül, és az a termék kap központi szerepet a cég életében, amit a márkával el lehet adni.
Ha azt mondjuk, a művészet örök, akkor a tervezőgrafika nem örök, pontosabban: örökké dolgoznia kell a tervezőknek, hogy öröknek tűnjön. És ha azt mondjuk, a művészet a paradigmaváltásokban, a megdöbbentésben, katarziskeltésben mutatkozik meg, a tervezőgrafika nem művészet, hanem mérnöki munka.
A művész személye fontos: bár nehezen érthető, mik a szándékai, ő hordja magában az alkotás titkait, személyének varázsa van. A tervező nem ugyanez a képlet: minden titkát meg kell tudnia magyarázni, a folyamatokat mindenki felé egész nyíltan kell érzékeltetnie, közérthetőnek és használhatónak kell lennie.
A művész, akinek megnyitója van, az est fénypontja, míg a tervező, aki a rendezvény látványtervezője, senkinek sem ismerőse. A művész, akinek mindenki gratulált és – esetleg – maga állja az est számláját, nem biztos, hogy el tud adni egy művet, míg a tervező, aki a kiállítást harmónikussá tette, a kiadványokat, szórólapokat és plakátokat megtervezte, honoráriumot kap.
Említést érdemelnek etikai szempontok is: jó pénzért minden célra akad megfelelő tervező, és azt, hogy milyen cél jó, a tervező maga is megítéli, amikor elvállalja a munkát. Egy grafikust az is jellemez, milyen munkákat utasított el.
